2019.08.23.

17 napja indultam el Európából ide Brazíliába és hihetetlen ahogy repül az idő. Az első hajóútról amikor visszatértünk 5 nappal ezelőtt, nagyon ki voltunk merülve. Alig vártam, hogy bekerüljek a zuhany alá. Nincs csak hideg víz a fürdőszobámba, de a kb. 30 C-os víz hihetetlen jól esett. Aztán körülbelül 10 órát aludtam egyvégtébe.  És aztán már harcra fogható voltam. A többi misszionárius is kifáradt, sőt szinte mindenki lebetegedett. Mi voltunk talpon Vikivel, úgy hogy főztünk nekik finom magyar húslevest csirkéből. Az amerikaiak csak akkor esznek levest, ha betegek. Nagyon hálásak voltak. Vikivel megállapítottuk, a magyarok már csak ilyenek, mindent túlélnek. :)

Az elmúlt napokban is sok esemény történt. Elmentünk kirándulni a dzsungelbe, az esőerdőbe egy helyi vezetővel. Csónakkal vágtunk neki, mivel az esőerdő alja a sok víz miatt csak a száraz évszak végére szárad ki, és az még csak most kezdődött el. Jelenleg szinte mindenhol víz áll. Kaptunk mentőmellényt, mivel a nyílt vízen a kis csónakot úgy dobálta a szél, hogy azt hittem kiesünk. Az volt a legkevesebb, hogy tetőtől talpig csurom vizesek voltunk. Fel a hullámra, le a hullámról. Hol jobbra, hol balra kormányozta a fiú és én csak kapaszkodtam és mondogattam, Uram, Istenem hála érte hogy Te is itt ülsz velünk ebbe a csónakba. Mert ha nem hinném, akkor tuti halálra válnék félelmembe. Fényképezés esélytelen volt, mert így is csak reménykedtem a fényképezőm nem kap vizet a táskám mélyén. Kiabáltam Vikinek egy hullám tetején, " Nem mondtad, hogy raftingolni fogunk!"  Mire, ja, már régen voltam így kint, és nem jutott eszembe!  

Itt megtanulnak az emberek a veszélybe, veszélyek között élni. Figyelni magukra, egymásra. És  örömteli, mosolygós emberek. Tanulom tőlük. A nyugalmuk, békességük. 

A Tajpajos folyó és az Amazonas találkozásán mentünk át és a két folyó ahol találkozik nagyon nagy a szél és viharos. Mintha két sebes folyású Balaton ömlene egymásba. A két folyó vízének színe, hőmérséklete nagyon eltérő és nagyon szépen látszik, ahogy összetalálkozik. 

Végre átértünk a túlpartra, ahol kezdődik a dzsungel. Hatalmas fák, indák lógnak a fákról. Az állatok élik háborítatlan békés életük. Mi mentünk alattuk, és a fákról csak néztek le ránk és ha nem csaptunk zajt, akkor megláthattuk őket. Nekem a lajhárok a kedvenceim. Többször is láttuk őket. Kedves, nyugodt és igen lassú állatok. Kettő veszekedett és a veszekedés mint a lassított felvétel, a kezével megüti a másikat és szép lassan visszahúzza a karját. A másik ekkor ő is lassan elindítja a karját és ő is ad egy tockost, majd ő is visszahúzza. És ez több perces folyamat. Nagyon bírtam őket. 

A kígyókat nem szeretem. Ott aludtak, tekeregtek fent a fán. Alig lehetett meglátni őket.  Amikor alattuk álltuk és fényképeztünk, csak imádkoztam, hogy Istenem tartsd őket ott fent, ne jusson eszükbe lemászni ide hozzánk. 

 Ahogy egyre mélyebbre hatoltunk a vadonba, úgy nyílt meg előttünk az élővilág. Az állatok alkalmazkodtak a vizes élethez. Láttunk lábakon álló faházakat is, vannak akik itt élik az életük. 

https://www.facebook.com/vfulop/videos/10220106377311365/?t=0

Márkó, ezt a Leguánt neked fényképeztük Vikivel. 

Elég ijesztő kinézete van, azt hiszem ha egyedül találkoznék vele kicsit aggódnék. 

A füles bagoly viszont nagyon édes volt, csak pislogott ránk a nagy szemeivel fentről. 

A kis rózsaszínű delfin ott ugrándozik, hihetetlen, hogy milyen közel jönnek az emberekhez és lubickolnak mellettünk. 

2019.08.24.

Folytatom a dzsungel túránk képeinek bemutatását. 

 Imaház az esőerdőben.  

Most elbúcsúzom egy pár napra. Indulunk a következő utunkra. Négy nap múlva leszek megint elérhető. Busszal megyünk az őserdőbe, föld úton elérhető indián településekhez. Nagyon várom és hihetetlen ez a sok szép amiben részem van. 

Mindenkire nagyon sok szeretettel gondolok!