2019.09.03.

Viki és pár drága ember összefogott, hogy az utolsó hét nagyon szép pihenéssel és kikapcsolódással teli hét legyen.

Elmentünk Vikivel egy állatmenhelyre, állatkertbe. Az állatorvosi egyetem menhelye ez. Ha az őserdőben találnak olyan állatot, ami megsebesült, vagy elpusztult az anyja és egyedül mászkál a kis állatka, akkor befogják, elhozzák ide, felnevelik, vegy meggyógyítják, felerősítik  és aztán visszaengedik az őserdőbe. A egyetem diákjai gondozzák őket, gyógyítják és ez bele van építve a tantárgyaikba. Egész Brazíliába végig éreztem, hogy nagyon igyekeznek védeni azt ami megvan, és menteni amit tudnak.  Igy aztán láthattam egy csomó olyan állatot, ami ott élt körülöttünk amerre jártunk, de "szerencsére" egy részével nem találkoztunk, csak itt az menhelyen.  Az egész hely az őserdőbe van berendezve, a fák között vannak a ketrecek. Igyekeznek mindent úgy biztosítani nekik, hogy legjobban hasonlítson az eredeti életükhöz. 

Baba vizibocik, akiket még naponta háromszor cumisüveggel etetnek meg. 

Ezek a gyönyörű papagájok nem voltak hozzánk kedvesek. Mondta a gondozójuk, hogy ma hisztis napjuk van, szóval ne menjünk közel. :) Így Viki egy kis vesszővel akarta megsimogatni őket, amit az egyik elkapott és aztán eltörte és mérgesen rikácsolt ránk. 

A kis majom ott szunyókált egy ágon felettünk. Déli pihenőjét tartotta ő is. 

Ez az állat olyan, mint egy disznó, de van egy ormánykája, rövidebb, mint az elefánté, de nagyon cuki vele. 

2019.09. 04-05.

 Két éjjelt és napot tölthettünk Becky, Jeff és pár testvér szeretetéből egy csodaszép üdülőfaluban Vikivel, ahol az igények a turistáknak lett kialakítva. Az üdülőházhoz saját medence tartozott. Ez Beckyék üdülője.  Nagyon nagyokat fürödtünk, napoztunk, beszélgettünk és nagyon jól éreztük magunk. Közbe kimentünk a folyópartra is, ahol szintén hangulatos fürdő és beszélgető helyek vannak kialakítva. Az itteniek szeretnek beülni a székekkel a vízbe és úgy beszélgetni, kártyázni, enni-inni. Második napon egy nagyon kedves család hívott meg ebédre minket, akiket a hajóról ismertem. 

Megpróbáltam megfogni a hold szélét. 

A kis földnyelven éttermek, kávézók sorakoznak.

Bejött az élet. 

Náluk ebédeltünk. Nagyon kedvesek és aranyosak voltak. 

Hazaérkezésünkkel lezárult egy fejezet az életemben. Mintha egy korszakot is zárnék és elindul valami új, azok is részére válnak, amiket itt tanultam, megtapasztaltam az elmúlt egy hónapban. Nagyon sok minden nincs itt, ami otthon Európában van, de van nagyon sok olyan dolog, ami itt még megvan és otthon már kihűlőben, elvesszőben van.  Már csak nyomokban találni. 

A holnapi napon indulok haza. Két napos út lesz. Nagyon várom már a találkozást az otthoniakkal, nagyon hiányoznak. De ezt a csodálatos egy hónapot sohasem fogom elfelejteni. Brazíliába. A sok ember, aki befogadott otthonába, éltében, és a  szeretetük.  Viki szeretetét és gondoskodását. Minden idejét és energiáját rám áldozta.  Ezek mind jönnek velem a szívembe.  Nem tudok ezekért elég hálás lenni.   A szívembe nagyon sok mindent ezek alapján még jobban átértékelődött. És csak erősödött bennem, hogy minden amit teszünk ebbe az életbe, annak csak akkor van értelme és nem fogunk kiégni és elfáradni benne, ha  arra az egyre  irányul, hogy Isten akaratát és szeretetét tükrözi szerte ebbe a világba. . 

2019.09.06.

Felszálltam a gépre és útba vagyok haza. Sok időt kell a reptereken várni és ez idő alatt itt a blogom végén szeretnék megosztani egy üzenetet, amit egy brazil misszionárius mondott el az őserdő mélyén Curuaba,  egyik istentiszteleten. Nekem nagyon sok bátorítást adott ez az üzenet. Szeretném ezért Veletek megosztani, kérem Istent legyen másoknak is úgy áldás, mint nekem volt. 

A címe: A törött edény helyreállítása

Ige: " Még a fának is van reménysége, ha kivágják újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai. Ha elöregszik is gyökere a földben, ha elhal is a porban, csonkja a víz illatára kihajt" Jób 14.7-9

Sok ember van, akit az élet tőből lemetszett. Sok embert ért fájdalom, ami darabokra törte. Törött a szíve, lelke. Üres, magányos.  De ott a mélybe van gyökere.  Sok ember élt meg elutasítást, értéktelennek, eldobottnak érzi magát. Hisz Istenben, akarja követni, de a sátán és a bűn és a gyász hozott nagy töréseket az életébe, letört ágakat róla, törött cserép lett. De tudd, Istennek drága vagy! Ő nem mond le rólad, nem hagy ott eltaposva, darabokra zúzva!

Japánba van egy eljárás, amit nagyon régen használnak. Mikor valakinek valami kedves tárgya, ami agyagból vagy porcelánból van, és  véletlen leesik és eltörik, akkor nem dobják ki. Mert emlék és lehet a tárgy amúgy értéktelen egyszerű kis anyag korsó, de emlék édesanyjától, kedvesétől. Elviszik egy arany ötvöshöz, aki vékony forró arannyal összefogja, összeragassza azokat. Az anyag amivel ragassza sokkal drágább, mint amit ragaszt. De amikor kész a kis aranyba összefogott kis törött korsó, akkor az értéke az arany miatt nagyon magas lesz. Látszódik a ragasztás, az arany csík, ahol valamikor el volt törve. Nem tűnik el, de annál értékesebb, minél több arany ragasztás van rajta. 

A sátán azt mondja, súgja az embernek, te már nem leszel soha olyan, mint régen. Ezt a sérülést nem hevered ki, te már soha nem leszel teljes, hibátlan. De Jézus Krisztus nagyobb, mint a repedésed! Isten azért küldte Jézust, hogy minket megjavítson. A ragasztás után a Te értéked nagyobb lesz, mert az Ő vére, szeretete, kegyelme épül be a repedésedbe.  Az akivé válsz a ragasztása által, az olyan ember lesz, akibe a repedéseibe beleépül az Ő végtelen szeretete. Eggyé leszel azzal.

Itt az erdőbe az indiánok a vizet úgy hordják az ültetvényekre, hogy egy rúd végére két korsót kötnek és a vállukon viszik. Van egy történetem ezzel,  lehet már hallottad, mert régi történet. Az egyik indiánnak a korsója repedt volt és amikor a folyótól felért a kertbe, addigra a fele elcsepegett. A másik korsó tele volt, de a repedt már csak félig. Az indián látta, hogy a törött edénye nem hasznos, ezzel nem tudja teljesíteni, amit kell. Ki akarta dobni. De a gazda mutatott valamit neki. Nézd csak meg az utat a folyótól felfele, az út egyik széle ki van égve, száraz, de a másik szélén, ahol a repedt korsó van, mennyi szép virág van az út szélén. Te minden nap folyamatosan, ahányszor megfordultál, locsoltad őket, ahogy csepegett rájuk a korsód töréséből a víz. És nekem egy csodaszép virágos kerti utat hoztál létre, úgy hogy te nem is tudtad. Észre sem vetted, hogy a repedés milyen szépet hozott létre.

Minden embernek van bűne, bukása, repedése. De ha átadjuk azokat az Úrnak, akkor a repedések miatt áldás lehetünk ott, ahová másképp ez a víz nem folyna. Az összetöretés által érteni fogunk embereket, sorsokat, könnyeket és tud lelkünk rezdülni a másikért. És érteni fogjuk a kegyelmet. Ő nem vádol mit rontottál el, hol voltál hibás benne. Szeretetével befedi.  És amikor Isten begyógyítja a sebeink, összeragassza, látni fogjuk, de csak azért, hogy lássuk Őt benne. Ott lesz az életünk fájdalmaiban szeretetével és átvisz, híd a szakadék felett. Választunk. Akarjuk, hogy ő gyógyítson, le akarjuk tenni kezébe az egész életünk? Hova tart, miről szól az életünk? Ő szeretne a Szentlélek által átölelni és mennyei erőt és szeretetét odaadni neked. Kicsik vagyunk ebbe a világba, töröttek, de ha keressük őt teljes szívvel, akkor áldás lesz, áldássá lehet az életünk! 

 Ő összetudja értékesebbé ragasztani, ha a kezébe tesszük.